|
BWV 26
A Szentháromság ünnepe utáni 24. vasárnapra |
|
|
Ach wie flüchtig, ach wie nichtig |
Csak halandó, elmúlandó |
|
1. Kórus |
Ach wie flüchtig, ach wie nichtig
Ist der Menschen Leben!
Wie ein Nebel bald entstehet
Und auch wieder bald vergehet,
So ist unser Leben, sehet! |
Csak halandó, elmúlandó
Az ember élete.
Mint a felhő, hegyek vállán
Eltűnik gyors szelek szárnyán
Siet éltünk tova szállván. |
|
2. Ária
(tenor) |
So schnell ein rauschend Wasser schießt,
So eilen unser Lebenstage.
Die Zeit vergeht, die Stunden eilen,
Wie sich die Tropfen plötzlich teilen,
Wenn alles in den Abgrund schießt. |
Ahogy az áradó vizek rohannak,
Úgy sietnek éltünk napjai.
Az idő eljár, az órák szaladnak,
Miként a vízcseppek, gyorsan osztódnak,
Végül minden a mélységbe hullik. |
|
3. Recitativo
(alt) |
Die Freude wird zur Traurigkeit,
Die Schönheit fällt als eine Blume,
Die größte Stärke wird geschwächt,
Es ändert sich das Glücke mit der Zeit,
Bald ist es aus mit Ehr und Ruhme,
Die Wissenschaft und was ein Mensche dichtet,
Wird endlich durch das Grab vernichtet. |
Az öröm bánatba fordul.
A szépség, miként a virág, elhervad,
Az erős ereje elfogy
Idővel fordul a szerencse,
Dicsőség és elismerés elpártol tőlünk.
A tudomány, és a költészet, mit az ember alkot
Semmivé porlad végül a sírban. |
|
4. Ária
(basszus) |
An irdische Schätze das Herze zu hängen,
Ist eine Verführung der törichten Welt.
Wie leichtlich entstehen verzehrende Gluten,
Wie rauschen und reißen die wallenden Fluten,
Bis alles zerschmettert in Trümmern zerfällt. |
Az ostoba világ csábításának engedve
A földi kincseken csüng a szívünk
Mily könnyedén keletkeznek pusztító tüzek
Hogy zúgnak és rombolnak a hullámzó vizek,
Míg minden romba dől és elpusztul. |
|
5. Recitativo
(szoprán) |
Die höchste Herrlichkeit und Pracht
Umhüllt zuletzt des Todes Nacht.
Wer gleichsam als ein Gott gesessen,
Entgeht dem Staub und Asche nicht,
Und wenn die letzte Stunde schläget,
Dass man ihn zu der Erde träget,
Und seiner Hoheit Grund zerbricht,
Wird seiner ganz vergessen. |
A legnagyobb dicsőség és pompa
Végül is a halál éjszakáját leplezi.
Annak, ki még az előbb istenként trónolt
por és hamu lesz sorsa,
és ha üt az utolsó óra,
viszik, hogy eltemessék
nagysága gyorsan elmúlik,
átadják őt a feledésnek. |
|
6. Korál |
Ach wie flüchtig, ach wie nichtig
Sind der Menschen Sachen!
Alles, alles, was wir sehen,
Das muss fallen und vergehen.
Wer Gott fürcht', bleibt ewig stehen. |
Csak halandó, elmúlandó
Minden e világon.
Minden amit kezünk bírhat
Rabja már az elmúlásnak
Ki Istent féli, nyer örök életet. |
| |
|
|
|
|
|
(Gerőfiné dr. Brebovszky Éva fordítása) |
|
Source: Lutherania
Contributed by István Zádor (May 2015) |
